A korabeli sajtó lelkiismeretesen tudósított az EMKE renoválásáról, amit bonyolított az épület szerkezeti átalakítása. A földszinti területet kimarkolva alakították ki a ma ismert oszlopos árkádokat, a vendéglátóhely pedig felköltözött az emeletre. Minderre a kereszteződés megduzzadt forgalma miatt volt szükség, a járda tehermentesítése okán. Az Emkét ezáltal szétdarabolták, az étterem az emeletre került, Blaha Lujza egykori lakásának helyére, az időközben létrehozott EMKE büfé a cukrászdával és presszóval pedig az árkádok alatt maradt.9 „,A pestiek az újtól való félelmükben eleinte berzenkedtek az átépítés miatt, az esztétikai szempontból sem megvetendő látványos árkádsorok és az alattuk húzódó modem üzletek portáljai azonban ellenállásukat legyőzték. Alig várjuk, hogy a nemrég még unalmas, szürke EMKE-sarok is teljes pompájában tárja ki színeit ás fényeit.”10

1961-ben tehát újra fogadja a vendégeket az egykori patinás épület, lábainál pedig megkezdődnek a téren a metróépítési munkálatok. A Nemzeti Színház ’64-es felrobbantásával megkezdődik a Blaha Lujza tér identitásvesztése. A sajtó igyekezett a tér átépítését, mint az idegenforgalmi látványossággá alakulás folyamatát bemutatni, ám a kritikus hangok is felütötték a fejüket. „,Nemsokára azonban már inkább arra figyeltünk egyre nagyobb viszolygással, hogy mily kiábrándítóan sivár ez a széles, lapos térség. Mennyire méltatlan egy világváros szívéhez.”11

​

A vendéglátóhely az elkövetkező pár évtizedben megkopva bár, de történelmi hírét megőrizve még mindig fontos helyszínként volt jelen a pesti éjszakában, egészen a rendszerváltásig. Számos híres magyar film helyszíneként a mozivászonra is került, mint például Jancsó Miklós Oldás és kötésében.

​

A 90-es évek hajnalán az ikonikus vendéglátóhely magánkézbe került, és a lakosság nagy felháborodására átkeresztelődött Chicago étteremmé, mely 2002-ig működött. Azóta a saroképület kifosztottan szemléli a Blahán áthaladó embereket, elvesztve régi, egy évszázados kulturális jelentőségét. 

​

Pár anekdota és jelenet, és a szomszéd sarkon álló irodaház homlokzatán díszelgő felirat maradt csak hagyaték gyanánt. Garaczi László 2012-ben a Thália Színház színpadán bemutatott EMKE – volt egyszer egy kávéház darabjában összefoglalóan reflektál a felvázolt életpályára. Az egykor a híres és összetéveszthetetlen Emke sarok szürke falai belesimulnak a Blaha Lujza tér kopárságába. A pezsgő kulturális élet eltűnt, helyét bankfiókok és gyorséttermek ablakai töltik ki. A Rákóczi út és az Akácfa utca sarkán az egykori EMKE Mozgó helyén felépített irodaház ugyan megtartotta a nevet, mely a tér múltjára emlékeztet, azonban a Wassermann hagyaték fenntartásához ez nem elegendő.

​

Csupán remélni tudjuk, hogy a tér legújabb átépítése kapcsán a város méltó emléket állít majd annak az intézménynek, amely a múlt század budapesti kávéházkultúrájának egyik emblematikus helyszíne volt.