Konzervnyitás
Lipka Boróka
Kívülről és kívülről
A Blaha Lujza téri Corvin Áruház budapesti építészeti kuriózumként az utóbbi ötven évben különös duplaépület formájában illeszkedett a VIII. kerületi csomópont sajátos képébe. Az esztétikai ellenpólusokat képviselő kettős szerkezetnek csak az egyik oldala vált a városhasználók számára is egészében láthatóvá: az alumíniumborítás. A belvárosi szóbeszédben ,,konzervként” emlegetett fémes takaró a megrongálódott eredeti épületet rejtette el, amely finom ornamentikáival és klasszicizáló domborműveivel az elé épített védőburoktól rendkívül eltérő képet fest. A két építmény együttélése a jelenlegi város-rehabilitációs törekvések égisze alatt, a fémborítás elbontásával véget ért.
A mára műemlékvédelem alá helyezett Corvin Áruház eredeti térfrontja fél évszázados passzív ellenállás után tekinthet ki a leszerelt alumínium fedezék mögül; az állványok résein át a Blaha Lujza tér felduzzadt forgataga, a kietlen téren áthaladó tömegek ismétlődő mozgása látszik. 1965-ben, a tragikomédia kezdetén, tehát az (ideiglenes) konzervbe helyezéskor, utoljára az (ideiglenes) Nemzeti Színház felrobbantásának volt szemtanúja. A tér ekkor még elsősorban célhely és nem átszállópont volt. A vonzerőt, amely a városhasználókat a Blahán tartotta, a hely szelleme jelentette; a szellem pedig a Blaha légkörében, legendáiban és karaktereiben érzékelhető, a gyakorlatban pedig megragadhatatlan. A kultúra nem veszett el, csak átalakult; az EMKE helyén bank és iroda, a Csemege helyén LIDL, a Sajtó Palota helyén szálloda épült. A Nemzeti helyét és a Corvint parkoló, hipermarket és űr tölti be. A Corvin Áruház a ’90-es évekig ütőere volt a helyi életnek; elhalása miatt (is) az egész csomópont városszociológiai diszfunkciótól szenved.
Elképzelt szimbólum
Az ezredfordulón már zajlott az „, agresszív versenytárs” lassú halála, amely, akár az etikátlan versenypiac karmája csapott le az egykor kíméletlen marketingjével más plázákat kirekesztő Corvinra. A Nagyáruházzal a megyei kiterjedésű vásárlóközönség által évtizedeken át preferált üzletközpont veszett el. Kettős megoldási javaslatként született az az 1999-ben publikált rehabilitációs tervezet, amely a metróbejáratot és a Corvin Áruházat egyidejűleg újította volna meg. Az esztétikai vérfrissítés, illetve a vonzerő és a vásárlási kedv látványszerű felélesztése egyesítette a városvezetés és a gazdasági érintettek érdekeit. Az elképzelésekről a Népszabadság 1999. október 30-i cikke szolgál forrásul. „, Az S&C áruházlánc tulajdonosai valódi találkahelyet szeretnének látni a most siralmas képet mutató terek helyén.” (A többes szám a Blaha Lujza térre és a Nyugati térre vonatkozik.) A felújítások tehát nem pusztán a Corvin modernizálását, hanem a vonzerőt emelendő, annak városi környezetét is célozták. A koncepció lényegi eleme, hogy „, amerikai minta alapján” egy hazai téren úttörő »centrum« képe formálódott, amely névadója is lett volna a régi Nagyáruháznak – Corvin Centrum. A szórakoztató központot és bevásárlóközpontot vegyítő komplexum (pláza) elé felhúzott üveggúla építmény idővel a tér jelképévé kívánt válni. A mesterséges szimbólumképzés e formája kifejezi azt a paradigmaváltást, amely a történelmileg gazdag, de kiüresedett környezetben a hiányérzetre mintegy válaszul a meglévő, de kiapadt, elfeledett, vagy elhanyagolt egykori jelképek gondozása helyett, formabontó, látványos tér-tárgyat állít. A „, blahás kietlenség” a Nemzeti Színház eltűnése után még évtizedekig nem volt magától értetődő attribútuma a térnek. Egykor mellette állt a találkahely jelölőzászlaja; a köztudatban Találka Óra néven élő hirdetőoszlop, 1968-tól pedig hűlt helyén a Csorgó. A tér iránytűi a szűkülő szociális tér és bővülő infrastruktúra lüktetésében haltak el. A Corvin Áruház emblémáit azonban a kor haladta meg; az első hazai mozgólépcső, az NDK turmixgép és a magyar kiskereskedői termékek a progresszió jelképeiből váltak a középszerű kínálat sereghajtóivá.
Épületemlékezet
Mindezek tükrében értelemszerű, hogy egy építészetileg az újdonság erejével ható, monumentális elképzelés formálódott. Az amerikai pláza-standard alapján a három- vagy akár négyemeletes új Corvin Centrum alsó szintjein a kiskereskedelmi üzletek, felettük pedig a mozik és éttermek megnyitását tervezték. A boltok mellett az internetkávézók és bankfiókok, illetve a 250 férőhelyes parkoló a Blaha Lujza tér mindennemű közönségét a Corvinban centralizálták volna. Miként a piacok, vásárok és kulturális rendezvények elvándoroltak a térről, a széleskörű termékkínálat – mindent egy helyen – és a szórakozás vonzereje tűnt optimális térítőerőnek. A városhasználat felülete ez alapján viszont, mindinkább a horizontalitásból a vertikalitás felé tendálva szűkül a fizikai tér vonatkozásában. Az üzletek és emberek kvázi egymásra pakolásának terve egy sokemeletes épületben, a hálózatszerűen működő környező helyek elhalását is kifejezte; a továbbiakban nem lesz szükséges a tér vagy a körút egyik oldaláról a másikra áthaladni, pusztán a metrótól a Corvin bejáratáig. Ez az út pedig – a metróbejárat felújításának hála – az üveges tekintetű nyugati innováció friss képét festi.
A felvázolt koncepció alapján szembetűnő, ahogy az épület kontextusa zárójelbe kerül. Habár a publikált ötletterv magába foglalta a konzervfal eltávolítását és a műemlék-homlokzat helyreállítását, a hangsúly a szolgáltatások és működés tekintetében az „, amerikaiság” felé tolódott. Az eleinte pezsgő környezetet nem kifejezetten az elérhető termékek, hanem a Blaha Lujza tér hagyományokkal és kulturális jelentőséggel bíró sokszínű urbanisztikai profilja idézte elő – a Corvin Áruház problematikájára ezért, nehéz pusztán egy épület sorsának kérdéseként tekinteni. A Corvin Áruház környezeti rehabilitációja nélkül, a saját emlékeitől megfosztó átépítés felveti a tettleges kiüresítés gyanúját. Az emlékerózió által sújtott csomópontban túlélőnek tekinthető épület a történeti átmenekítés adottságával bír. Ennek kihasználása opcionális, de a restaurálási és átépítési koncepciók – városhasználati szempontból megítélt – sikerét mégis előrevetíti az az érzékenység, amely a Corvint nem pusztán plázának tekinti.
Ma az alumíniumborítás alól előtűnt roncsos Corvin, a karakterében multidimenzionális tér furcsa mátrixát erősíti. Tájidegensége szimbólumszerű, nem kalkulált, természetes; akár a ’99-es amerikai koncepció jelkép-képző törekvésének ironikus megvalósulása. Hogy a jelenleg feltárt romként (vagy emlékműként) a Blaha fölé magasodó épület hosszútávon a köztéri paletta szimbólumává érik-e, esetleges. Mindez többek között az ideiglenesség időtávján múlik; a Nemzeti Színház (hiánya) és a Corvin Áruház alumíniumborítása esetében például az ötven évet is meghaladó „, ideiglenesség” időt és teret hagyott az épületek jelképpé válásának.
A publikációhoz kapcsolódó alkotás: